Ez esetben kisebb, maximum néhány kötélhosszas sziklafelszínen gyakorolják a mászást. A kötélhossz a mászás egységnyi szakasza, amit vagy az amúgy is használt kötél hossza határoz meg, vagy az olyan felszíni formák, mint kis párkányok a biztosításhoz, vagy ahol kénytelen az ember biztosítani (mint például egy jókora áthajlás előtt). Ez a fajta, az adott helyre jellemző mászás kicsit más, mint a sportmászás, sokszor nemcsak a nittek hiánya miatt, hanem azért is, mert ezek a mászók egy út befejezése után inkább lesétálnak, vagy egy könnyebb ösvényen lekúsznak, és nem a biztosító emberük ereszti le őket. Néhány országban még mindig ez a mászás legkedveltebb fajtája (például Angliában, Németországban, Dél-Afrikában, Ausztriában, Németországban és Ausztráliában).
Az ilyen mászóiskolákban rendszerint különös jelentőséget tulajdonítanak a segítségképpen használt eszközök mellőzésének, mert ezek csökkentik a mászó esélyeit egy olyan szituációban, ahol általában kevés az egyéb objektív veszély.
/Forrás: Garth Hattingh - Szikla- és falmászás c. könyve/
|