Iszapvulkánok

A vulkanizmus egyik kísérői a meleg iszapvulkánok, melyek agyagos területeken keletkeznek. A kráterükben összegyűlt sáros, híg iszapot a feltörő gázok és gőzök telítik. Kúpjuk alacsony (néhány centimétertől néhány méterig terjed), működésük pedig változó (lehet időszakos vagy folytonos). Tipikus példája a Nápoly melletti Pozzuoliban működő kb. 10 m átmérőjű állandóan fortyogó iszaptó.

Posztvulkáni jelenségek

A posztvulkáni jelenségek a vulkáni kitörések végleges megszűnte után is jó ideig tapasztalható jelenségek gyűjtőneve. Lényegében gázszivárgásokról van szó, melyeknek hőmérséklete és intenzitása az idők múltával csökken. Három nagy csoportot különböztetünk meg:

szolfatara – vízgőzt és kénes vegyületeket bocsátanak ki, 200°C-ig terjedő hőmérsékleten. A szolfatarák körül kénkristályok rakódnak le, ami jellegzetes sárga színt kölcsönöz nekik. Tipikus példája a Nápoly melletti Pozzuoliban található Solfatara (amelyről nevét is kapta).

fumarola – magas hőmérsékletű (100-200°C) gőzömlések, melyek szén-dioxidot, kén-dioxidot és hidrogén-szulfidokat is tartlamazhatnak esetenként. Tipikus példája a Tízezer Füst Völgye az alaszkai Katmai Nemzeti Parkban.

hévforrások – fumarolához hasonló jelenség, azonban hőmérséklete jelentősen alacsonyabb (100°C alatt). Ezeknek egyik típusa a gejzír valamint a soffioni (bórsavas gőzömlés)

mofetta – a vulkáni utóműködés során gáz formájában felszínre törő szén-dioxid. Ilyen található a székelyföldi Büdös-barlangban.

/Forrás: Wikipédia/